Vérző kézzel

Vérző kézzel fogom arcodat,
Melyben haldoklik a gondolat.
Szemeid plafonra néznek hullán,
Egy bárkában ringatja már a hullám.

Égető vérem rácsordul orcádra,
Mindegy már a halott világának…
Markoltad eddig vállamat szapulva,
Most elengeded gyengén ellazulva.

Fehér zászlót lobogtatsz az égben,
Én meg lubickolok a vérben.
Szádon át, folyik vörös lelked,
Beszennyezi kedves létedet.

Remegsz még egy kicsit szuszogva,
A vágyakozás az arcodra van írva.
Piros tenyerem hasadra szorítom,
Egy közeli anyagot ráborítok.

Távolban fénylik ördögien egy kés,
Vigyorog az a szemét rohadék;
Ki kéne szúrni a szöges szemét!
…Csöpög róla a bűntettem, nyoma szép.
 
Könnyekben forog áldozatom szeme,
És közben köpi a vért kifele.
Utolsó leheletével megfog,
S ördögi égieket motyog:

- Angyalokkal táncolok kedvemre,
Kár, hogy te már nem lehetsz itt énvelem!-
Mondja az értetlen küszködő,
Majd egy keserűt, búsan felnyőg.

Eleresztem tátongó sebedet,
S elengedem jól ismert fejedet:
Nagyot koppan koponyája,
Amint leér a parkettára.

Végtagjaid szanaszét hevernek,
Mintha már meg lenne ez rendezve.
Ujjbegyeim végig siklanak orcámon,
Rubinttal színezve pofázmányom.

Rázkódva simítom végig kihűlő
Karodat, eztán a kést kutatom loholva.
Átmászok megadott magadon,
A vicsorgó tettes után nyúlok.

Felveszem a kaszástól vezérelve,
Szétnézek a szobában nem feledve.
Ekkor a vágó hegye szívemhez közeledve,
Felvillan az áldozatnak köszöngetve.

Magamba mártom mániákusan,
Úszkál az, rombolva morcosan…
Érzem, amint lüktető tengerem,
Szétáramlik elgyötört testemben.

Eldobom magasból a tőrt,
S ájulva a padlóra kidőlök.
Hát ennyi volt: most kidöglök,
Haláltusát vívva elköszönök.

A tárgy végigsuhintja a teret,
S csendes nyughelyet keres.
Becsapódik élesen mellém,
Csobog róla az összeforrt vér.

Vörösen ég a fal köröttem,
Csuklyások másznak el mellettem.
Koponya fejük villogva kacag felém:
Íme, a pokolban égek én.

Messze hallom eltűnt emlékeimet,
De itt már láncra verve hurcolnak el.
Sarkaim csíkot húznak a perzselő földben,
Karjaim kiszakadnak eközben.

Leesek a száraz homokba,
Abba temetem rívó arcomat.
Felnézek a mennyei felhőket keresve,
De a halott ember kacagva suhan el fölöttem.
Nem látja, s nem hallja kiáltásom,
El vagyok zárva a külvilágtól.
Lenézek eltorzult testemre,
S lyukat látok ebben benne.

Szívem helyén lyuk tátong,
Őrli a borús, fojtogató fájdalom.
Csontjaimról leszakadozik bőröm,
Mérgezett kulccsal őrzik börtönöm.